BIM modell készítése
A BIM modell készítése manapság egyre összetettebb folyamattá válik. Az alkalmazható megoldások, eljárások és szoftverek lehetővé teszik a valóságnak teljesen megfeleltethető 3D reprezentációt. A modellek ma már túlnőnek a térbeli rendszerek vizualizációján, az elemek metaadatokkal történő feltöltése a legtöbb projekt esetében szükséges és elvárt a végeredmény tekintetében. Az elkészült állományok több célú felhasználásának lehetősége programozható, viszont ezek meghatározását a munkafolyamatok első lépéseként szükséges megtenni. A modellezés történhet a klasszikus BIM irányelvek alapján, de akár tervezéssel egyidejű feldolgozás is lehetséges. Csapatunk BIM modellek készítésében több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik. Ez idő alatt részt vettünk építészeti, belsőépítészeti, építőmérnöki, táj- és kertépítészeti, illetve épületgépészeti rendszerek modellezési munkafolyamataiban. Ezen felül igény esetén a modellek auditálását is magas minőségben elvégezzük, melyre garanciát nyújtanak a számos projekt során kialakult munkafolyamataink.
További szolgáltatásaink
Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa
Az épület 2017-ben került felújításra, mely során a kórház energetikai korszerűsítése is megvalósult. Feladatunk volt a tervezett átalakítás modellalapú támogatása, a három tervfázis (felmérési, bontási, kiviteli) rögzítése, teljes tervdokumentáció (felmérési, bontási, kiviteli) elkészítése, konszignációk összeállítása és pontos anyagmennyiségek kigyűjtése. Elmondható, hogy a teljes épületfelújítás 1 db modell fájlban került elkészítésre. A klasszifikáció fontos elemét képezte a munkának, mivel több épületrészt kellett eltérő fázisokban megjeleníteni, majd azokat tervlap szinten kidolgozni. A háromdimenziós adatbázis könnyű ellenőrizhetőséget és gyorsabb változáskövetést eredményezett. A BIM modell tartalmazott minden információt, ami a projekt elején megállapításra került, ezáltal az adatbázisként történő felhasználása praktikussá és hasznossá vált. Az elkészített munkarészek minőségben és időben is teljes mértékű elégedettséget váltottak ki a beruházók irányából.
Épület összes szintterülete: | 46.000 m2 |
3D modellelemek száma: | 32.000 db |
Tervlapsablonok száma: | 70 db |
Exportált DWG/PDF tervlapok: | 1000 db |
Krisztina tér 1., Budapest 2018
A Művelődési Ház teljes körű, lézerszkenneres felmérését végző GLT Scan&Plan Kft. kért fel minket a felmérési rajzok elkészítésére. A szkenner által generált pontfelhő alapján alacsony részletezettségű modellt építettünk, amely az épület fő tartószerkezeti rendszerét és az épület jellegét meghatározó elemeket tartalmazott. A felmérési tervekhez alaprajzokra, metszetekre, homlokzatokra és számos falnézetre is szükség volt. A tetőszerkezet modellezésénél megnöveltük a részletezettségi szintet, mert a geometriája és bonyolultsága 2D rajzi elemekkel nehezen lekövethető lett volna. Bár a 3D felépítés így több ideig tartott, de ezáltal egy pontos geometriát tartalmazó metszet leválasztása vált lehetségessé. A munka érdekessége még a belső terek falainak díszítettsége, melyek nagy része rajzolt vonalként készült el. A pontfelhők tervezőszoftverekben történő kezelése is különböző megoldásokat követel. A pontok ritkítása, felszabdalása és azok ki-be kapcsolhatósága megoldotta a szoftverben jelentkező nehéz kezelhetőség problematikáját, így a modellező munkatársak képesek voltak az épület felmérési dokumentációját határidőn belül elkészíteni.
Épület összes szintterülete: | 1800 m2 |
Modell részletezettségi szintje: | LOD 200 |
Pontfelhő pontjainak száma: | közel 630.000.000 db |
Budai rakpart modellezése, Budapest 2015
A rakpart projekt léptékét tekintve jelentős vonal menti modellezési feladat volt. A geodéziai felmérés adatait és a meglévő terveket alapul véve készült a 3D modell, amely a Duna egy 5km hosszú szakaszát ölelte fel. A projekt célja a rakpart felújításának támogatása volt, ahol elvárásként fogalmazódott meg a modell részletrajzilag helyes kialakítása. A BIM modellek nagy előnye, hogy bárhol felvett metszet mindig az aktuális, valóságnak megfelelő állapotot tükrözi, amely intelligensen követi a modell változását. Az állományból lehetősége volt a megrendelőnek anyag- és mennyiségkigyűjtésre, mely alapján költségbecsléseket végezhettek. Úgynevezett döntéstámogató szerepe volt a BIM bevezetésének, hiszen az így kialakult összkép befolyásoló szereppel bírt a projekt kimenetele szempontjából.
Modellezett partszakasz hossza: | 5 km |
Modell részletezettségi szintje: | LOD 300 |
Modellezett hídkapcsolatok száma: | 5 db |
Rhenam Wonen project, Hollandia, 2016
A külföldi munkák minden esetben új kihívásokat jelentenek, hiszen a határainkon túli építészeti szokások sok esetben a hazaitól eltérőek lehetnek. A holland projekt célja 7db társasházi épülettípus modellezése volt, üzemeltetési és felújítási feladatok ellátásához. A meglévő állapot rögzítése és az abból származtatott tervlapok mind modell alapon készültek. A munka specialitását az elemspecifikáció összetettsége jelentette, mely assembly kódok alkalmazásával készült el a megbízók által irányelvként biztosított dokumentumok alapján. Csapatunknak holland nyelven készült felmérési tervek alapján kellett felépíteni a 3D épületeket, majd a modellből generált tervet ugyancsak a megbízó nyelvén volt szükséges publikálni. A projekt során több épülettípus készült el, melyekből sokszorosítással, valós koordináta adatokkal város léptékű végeredmény született. Ahogy a látványtervek szemléltetik, a város különböző pontjain, különböző típusú épületek kerültek általunk modellezésre.
Épületek száma: | 95 db |
Összes nettó alapterület: | 7000 m2 |
Modell részletezettségi szintje: | LOD 250-300 |
Parametrikus BIM objektumok készítése, 2014-2015
A projekt célja magas részletességű modellelemek készítése volt online 3D katalógushoz. „Smart objektumokat” hoztunk létre, amik különböző léptékű terveken és 3D megjelenítésekben különböző grafikai tartalommal mutathatók be. Előnyük a jó kezelhetőség és a paraméter szintű változtathatósági lehetőségek. A megjelenítési lehetőségeken felül az elemek információtartalma is fontos szempontként jelent meg az elvárások között. A gyártói elemek használata BIM modellek esetében kiemelt fontosságú lehet, hiszen egy jól felépített tárgy könnyen kezelhető, ezáltal gyorsíthatja a folyamatokat. Természetesen szükséges mérlegelni, hogy mennyire részletes elemekre van szükségünk a munkánk során, mivel azok növekvő gépigénye lassíthatja a programon belüli munkavégzést. BIM modellekben elhelyezett elemeknél prioritást élvez az elem információtartalma és térbeli kiterjedése, mivel ezzel számos probléma már a lehelyezés során kiszűrhető.
Gurulós szék poligónszáma: | 89.302 db |
Modell részletezettségi szintje: | LOD 100 - 500 |
Térhatás Kft. tetőtér beépítés, Pécs 2016
A feladat egy magastetős épület közel 550 m2 alapterületű tetőtérbeépítésének BIM modell támogatása és a szükséges kiviteli tervlapok létrehozása volt. A munka során az épület váza, fő tartó- és határoló szerkezetei is felépítésre kerültek egyszerű tömör elemekből. A tetőtér pedig a részletesebb kidolgozás végett réteges szerkezetekkel és a fedélszerkezet minden elemének pontos modellezésével készült, ezáltal egyszerűbbé vált a tervlapok generálása, és a pontos mennyiségek kinyerése. A projektjeink során igyekszünk csökkenteni a 2D elemek használatát és növelni a lehelyezett 3D objektumok számát, melyek által a tervek gyorsabb elkészítése érhető el. A BIM alapú tervezés minden esetben jobb minőségű terveket eredményez, hiszen az épület bármely pontján felvett nézet a valóságot reprezentálja, ezáltal az egy jobban átgondolt rendszerből kerül kivitelezésre.
Hasznos alapterület: | 458 m2 |
Modell részletezettségi szintje: | LOD 350 |
Humanic üzlet kialakítása, Linz 2016-2017
A Linz városában készülő Humanic üzletház építészeti feldolgozására és belsőépítészeti modellezésére kaptunk megbízást, amelyet lézerszkenneres felmérésből származó pontfelhő állomány és meglévő tervek alapján készítettünk el. BIM feladatok tekintetében egy háttérmodell és egy belsőépítészeti elemkönyvtár készítése, illetve a tér VR-ban (virtuális valóság) történő bemutatásának előkészítése volt a feladat. Nehézséget a kétszer görbült, néha szabálytalan felületek, illetve azok összemetsződéseinek modellezése jelentette, ahol a megengedett maximális tűréshatár 5,0 cm volt. A modellnek tartalmazni kellett a meglévő állapotot, majd a tervezett állapot is felépítésre került. A VR technológiával ennél a munkánál találkoztunk először, ahol a beruházó kérése volt, hogy megtekinthesse a belső kialakítást a virtuális térben. A bútorok gyártmánytervek alapján kerültek modellezésre, a belső tér minden egyéb kiegészítő elemével együtt. Nagyon pozitív volt a visszajelzés a technológiával kapcsolatban, melynek lehetőségeivel és felhasználási módjaival azóta is foglalkozunk.
Alapterület: | 640 m2 |
Modell részletezettségi szintje: | LOD 200-300 |
Méretpontosság: | ±5,0 cm |